Kitört az új őrület, de ezek nélkül hogyan éljen az ember?
Ott kezdődött, hogy szeretem az erős paprikát, a jó csípős szószokat. Amikor megvettük a vidéki házat, örömmel álltam neki a kertészkedésnek. De gondolj bele, hogyan: tavasszal veteményeztem, ápolgattam a palántákat, aztán jött az order: tessék behajózni, és a kertnek annyi… Szóval komolyabban csak a nyugdíjba vonulás után.
Volt itthon egy füzér cseresznyepaprikám, és jött az ötlet: ha kiveszem a magokat, akkor lesz saját csípősöm. és lőn.
Azután kaptam a faluban egy “Na, ezt próbáld ki!” fajtát, ami valóban, jobban ízlik, mint a cseresznyepaprika. (Most már tudom, hogy Cayenne paprika.)
És elérkezett a tavalyi év, amikor körbenéztem a csilimagot áruló webshopokban, és onnan rendeltem Trinidad Scorpion Butch-t és Yellow Bhut Jolokia magokat az erősebb fajtákból, valamint Cayenne-t. És egy kartész barátomtól kaptam Habanero vörös és sárga palántákat. Minden megvolt, csak a szakértelem nem, de ez legyen a legnagyobb baj, azt lehet pótolni.
A lényeg a lényeg, lett erős paprikám, lett chilim, és így aztán van mit csinálni: őrleményt készítek, szószt főzök, és azon gondolkodom, hogy szerkesztek egy kisebb fóliasátrat, ahol jövőre az erős fajtákat külön tarthatom, ami jobban beérik védett körülmények között.