Azt gondoltam, hogy indítok egy új blogot.
Azért, hogy ne a főzősbe, és ne a tengerészes mesélgetések közé kelljen beszúrnom a ház körüli tévelygéseimet… És ilyenek lesznek, mert van kertem, van gyümölcs, van virág, van barkács és lesz KEMENCE!
De most elmondom, hogy milyen szerencsés vagyok:
Hát, elmondhatom, hogy szerencsém van. Március 14-én (tegnap) délben indultunk Pestről. A szokásos út másfél óra.
Bicskénél jártunk, amikor elkezdett esni, majd Felcsút környékén átváltott télire, és havazott már. Mire Csákvárra értünk, hófúvás, jeges út, a tél legkegyetlenebb időjárása fogadott.
Menni kellett, nincs mese. Szerencsére előttünk egy furgon ment, legalább negyvennel repesztett, rátapadtam a két vörös lámpára, és azt követtem. Nem jártam úgy, mint a viccben:
Felhőszakadásban megy az autós, rátapad az előtte haladó hátsó lámpáira. Egyszer csak az megáll. A vezető ideges lesz, kiszáll, és megkérdi: – Miért nem megy tovább?
– Hát mert én már a garázsban vagyok…
Igaz, egyszer megcsúszott a furgon egy kanyarban, nekem fékeznem kellett, de a szembejövő autó is tudott lassítani, megúsztuk.
A szél fütyölt békésen…
Azt hittük a 81-es úton Mór felé jobb lesz. Annyival volt jobb, hogy nagy forgalom volt mindkét irányban, de 40 km/h-s sebességgel haladt a konvoj.
Bakonysárkány előtt két kilométerrel megállt a kilométernél hosszabb sor, és álltunk. Vártunk.
A szél fütyölt békésen…
Aztán megindultunk, majd megálltunk 42 méter araszolás után.
A szél fütyölt békésen…
Aztán megindultunk, majd megálltunk 93 méter araszolás után.
A szél fütyölt békésen…
Aztán megindultunk, majd megálltunk 115 méter araszolás után.
A szél fütyölt békésen…
Aztán jött a nagy megönnyebbülés: kikerülhettük a pótkocsis kamiont, amelyik nem tudott az alig kaptatón felmenni a jeges úton. Végre Bakonysárkány. Befordultunk, otthagytuk a 81-est, innen már haza megyünk!
Egészen addig, amíg a dombtetőre nem értünk. Ott úgy fújt a hó a süvöltő szélben, hogy nem lehetett semmit se látni! Csak az út két oldalán levő fákat sejtettem, előttem vagy 50 méterre. Aztán amikor a levegő kitisztult már benne voltam a hótorlaszban!
Hogy a jó rossebb egye meg!!! Most mi lesz? Lelki szemeim előtt láttam magam két nap múlva is ott ücsörögni a kocsiban… De a Jóisten nem így gondolta.
– Pista bácsi visszajövünk lapáttal! – biztattak.
