Indul a 2016-os chili szezon!

2016 január 18. | Szerző:

Ez még tavalyi tevékenységem, de az nem lehet, hogy ebben a blogban ne legyen a csilizésem hiteles története!

kiserlet0.jpg

Kipróbálás alá lett helyezve a keltetőm! A legnagyobb gondom, hogy hova tegyem a lakásban, nagyszerűen megoldódott, mert az asszonykám nemhogy nem duzzogott, hogy:

– Már megint be akarod hozni a vackaidat! –, hanem segített kiókumlálni, hogy hova is tegyük? Nos, az étkezőben az asztalt csak el kellett tolni egy asztalnyit, és befért, úgy, hogy még le is tudok ülni a cserépkályha elé a befűtéshez!

Nagyszerű! Íme:

Szóval a nagy fiam elemes polcát kissé átalakítottam (Norvégiában momentán nincs rá szüksége):

A hátára szereltem hátlapot, milyen jó, hogy a kidobandó szekrény használható elemeit eltettem, hogy egyszer majd csinálok belőle valamit!

Vettem Diamand fényvisszaverő fóliát, és azzal bevontam (szerelés előtt!) Igaz, csak a belseje felőli részt, így a keltető hátlapja nem elég sikkes. A szereléshez ragasztószalagot használtam, ami nagyon jól tapad (Jelölőszalag-3M 3903i)

Az oldalaira csak ráragasztottam a fóliát, ott nincs deszka borítás. A hátlap kellett a polcrendszer merevítéséhez is, mert amúgy eléggé nyeklékeny, ha nincs a falhoz csavarozva, ez pedig nincs, de támaszkodik a falhoz is, megf az asztalhoz is!

kiserlet1.jpg

 A képen kész a teljes borítás.

kiserlet2.jpg

Polconként két darab TORNADO 23W E27 6500K T2 ECONOMY TWISTER PHILIPS 6000h hideg izzó adja majd a fényt. Remélem, elég lesz!

kiserlet4.jpg

A kísérleti üzemhez betettem egy cserép oreganót, egy babért és egy Trinidad Scorpiont, amelyik nem tudta eddig eldönteni, hogy téli álom, vagy tavasz jön az ablakban, mert bent meleg van, az ablakban nincs elég fény, így december, január táján.

Remélem, hogy a hőmérséklet megfelelő lesz a palánta neveléshez!

kiserlet5.jpg

Amint látható, most 26 fok van, hát ennek elégnek kell lennie! Így aztán remélem, hogy megfelelő palántákat ültethetek majd ki tavasszal!

Van még egy kütyüm, ennek az lesz a feladata, hogy minden nap 06.00-kor bekapcsoljon, és 21.00-kor kikapcsoljon. Úgy gondolom, a napi 15 óra napfény untig elég! Ennek akkor lesz jelentősége, ha éppen nem vagyunk itthon. Ha megnézed a kijelzőt, ne ijedj meg, nem 5 óra 61 percet mutat, hanem 19:51 van rajta – fejjel lefelé áll! (EU Plug Programmable Timer Socket Switch Digital AC 220V Timer Switch Electrical 1 Minute Electronic Power Switch)

kiserlet6.jpg

Az egyedüli gondom az, hogy ha elmegyünk, akkor bizony kihűl a lakás, egészen 14 fokra (eddig engedem) így aztán csak remélem, hogy nem fogja nagyon visszavetni az a pár hűvösebb nap a palántákat! No, majd meglátjuk!

Nézettség

  • Blog nézettsége: 11336

Legutóbbi hozzászólások

    Kategória

    <!-- //----------------------------------- s_ref=escape(document.referrer); s_aloldal="32"; s_rnd=Math.floor(Math.random()*1000000); //----------------------------------- s_sw=screen.width; s_sh=screen.height; if (navigator.appName!='Netscape') s_color=screen.colorDepth; else s_color=screen.pixelDepth; document.write(''); document.write(''); //-->
    var sc_project=8798859; var sc_invisible=1; var sc_security="c47d8f53"; var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ? "https://secure." : "http://www."); document.write("");
    ingyen webstatisztika

    Blogkövetés

    Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

    Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

    Üzenj a blogger(ek)nek!

    Üzenj a kazánháznak!

    Blog RSS

    Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!